Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Október 21. 00:00, szombat | Helyi

Trükkös feltöltés

Trükkös feltöltés

Mobiltelefonos csalási módszerre hívja fel a figyelmet a rendőrség.

A csalási módszer célja, hogy a hívást fogadó fél egy elküldött üzenettel egy másik feltöltős telefonszám egyenlegét növelje a saját számlájának terhére.
Az elkövető rejtett számról telefonál és valamely mobiltelefon-szolgáltató ügyfélszolgálatának nevében mutatkozik be. Tájékoztatja az ügyfelet, hogy nyilvántartásuk szerint egy ügyfélbiztonsági kódot korábban nem sikerült elküldeniük és annak megismétlésében az ügyfél segítségét kéri.
A hívó fél feltesz néhány kérdést (mint például az ügyfél elégedett-e a szolgáltatással, a készülék tud-e sms-t fogadni, illetve küldeni), majd ezt követően a hívás kihangosítását kéri, hogy segíteni tudjon az sms elküldésében és ezáltal a biztonsági kód megszerzésében. Ez a számsor jellemzően egy telefonszám és egy összeg, amely akár tizenötezer forint is lehet.
Ugyan a megadott telefonszám – ahova az sms küldését kérik – nem emelt díjas, az „ügyfél” az üzenet elküldésével másvalaki egyenlegét tölti fel.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a mobilszolgáltatók nem küldenek sms-ben biztonsági kódot, ezért mindig legyenek körültekintőek, ha valaki hasonló művelet elvégzését kéri. Ha a hívás gyanús, szakítsák meg a beszélgetést és forduljanak a szolgáltató hivatalos ügyfélszolgálatához vagy válasszák a személyes ügyintézés lehetőségét!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 09:08, péntek | Helyi

TÖRETLEN EGYÜTTMŰKÖDÉS

Közös képzést tartottak a rendőrök és az önkéntes tűzoltók.

2024. Március 17. 07:12, vasárnap | Helyi

Olimpiai selejtező

Hiába védett ihletett formában Bartucz, kikapott a kéziválogatott

2024. Március 09. 06:53, szombat | Helyi

Aranycsata

Jön a rangadó a bajnoki címért folyó küzdelemben

2024. Március 01. 18:09, péntek | Helyi

Gyászol Tatabánya

Elhunyt a város szeretett karnagya