Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. December 27. 05:00, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Osztrák jégkorongliga - Furcsa bírói döntés, fehérvári vereség

Osztrák jégkorongliga - Furcsa bírói döntés, fehérvári vereség

A Sapa Fehérvár AV19 hazai környezetben 2-1-es vereséget szenvedett az Olimpija Ljubljana együttesétől az osztrák jégkorongliga (EBEL) szerdai játéknapján. A magyar csapat megóvja a találkozót.

A fehérváriak az első harmadban Frank Banham emberelőnyös góljával szereztek vezetést, majd a második felvonásban tartották az előnyt.
A záró harmadban Kovács Csaba eresztett meg messziről egy lövést, amely a jégről felpattanva a hálóba vágódott, ám a játékvezetők hosszas videózást követően úgy látták, hogy a korong nem volt bent. Ugyanakkor a televíziós közvetítés - valamint az MTI helyszínen tartózkodó tudósítja is - megerősítette, hogy egyértelműen bent volt a korong.
Ezt követően a szlovénok egyenlítettek, majd négy perccel a vége előtt a két csapat vasárnapi mérkőzésén kétszer is eredményes, az NHL-es Detroit Red Wings kötelékébe tartozó Jan Mursak találatával eldöntötték a találkozót.
A mérkőzés után a Fehérvár bejelentette, hogy játékvezetői műhiba miatt megóvja az összecsapást, és szeretné elérni, hogy a találkozót újrajátsszák.

Eredmény
Sapa Fehérvár AV19 - Olimpija Ljubljana (szlovén) 1-2 (1-0, 0-0, 0-2)
---------------------------------------------------------------------
gólszerzők: Banham (17.), illetve McBride (47.), Mursak (56.)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.