Hírek

„Idegenben”, de mégis hazai pályán a Carbonex

Feltöltve: 2012-02-02 14:19:00 Kategória: Helyi sport Forrás: http://www.carbonexkc.com/
Szerdán egymás után játszotta Magyar Kupa mérkőzéseit a THAC és a Tatabánya Carbonex KC. Szombaton, 18 órától pedig egymás ellen játszik a két csapat a Földi Imre Sportcsarnokban.
„Idegenben”, de mégis hazai pályán a Carbonex

Kanyó Antal együttese eddig hat pontot szerzett a bajnokságban. Ezzel a 11. helyet foglalják el a tabellán. A Tatabánya Carbonex KC a négy közé szeretne kerülni a bajnokságban és a Magyar Kupában is.
Ebben a bajnokságban már találkozott egyszer a két együttes. Szeptember végén 38 – 19 – re győzött a Debre – legénység. A tatabányai csapatból akkor a tíz gólos Harsányi Gergely volt a legeredményesebb. Kanyó Ádám pedig 8 gólt szerzett. A THAC együtteséből Kiss Ádám öt találatot jegyzett.
- A THAC – ot is komolyan kell venni. Ugyanolyan két pontot lehet ellenük szerezni, mint bárki más ellen. Égető szükségünk van újabb pontokra, meg is kell azokat szereznünk szombaton, nincs mese. Meg kell tisztelnünk annyival a tataiakat, hogy nem becsüljük le őket és komolyan felkészülünk ellenük. – mondta Debre Viktor, a Tatabánya CarbonexKC vezetőedzője.
 

Fotó: Varga Ildikó

Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe


További olvasnivaló a rovatban

Kertváros sakkozói a legjobbak
Helyi sport
2012-05-15 15:13:17

Kertváros sakkozói a legjobbak

Bajnokok az oroszlányi Minik!
Helyi sport
2012-05-15 11:25:56

Bajnokok az oroszlányi Minik!


© Copyright InfoVárosok. Minden jog fenntartva. Design & Site by Voov