Hírek
2012. Április 03. 15:12, kedd | Helyi önkormányzati
Gyermelyen tanácskoztak a kistérség kulturális szakemberei
A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Kerekasztalának tagjai Gyermelyen a Hivatal épületében tanácskoztak a további együttműködés lehetőségeiről.
A tatabányai kistérség kilenc (Gyermely, Héreg, Szárliget, Szomor, Tarján, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős) településének közművelődési szakemberei megismerkedtek a vendéglátó intézmény szakmai tevékenységével, továbbá meghatározták a szervezet számára az elkövetkezendő időszak feladatait.
A vendéglátó település részéről Tóth Ágnes, gyermelyi szabadidő szervező, kulturális szakember köszöntötte a jelenlévőket, aki kisfilm formájában bemutatta a település fő nevezetességeit, fő jellemzőit, majd a helyi intézmények, civil szervezetek hagyományőrző színes kulturális tevékenységét vázolta fel a kulturális szakemberek részére.
A találkozó során Cserteg István, az „Agora projekt” koordinátora-főmunkatársa, a Peron Music Alapítvány ügyvezetője röviden ismertette az Agora program várható eredményeit, részleteit, valamint kérte a kistérségi kulturális szakemberek együttműködését, segítségét a sikeres projektmegvalósításban, hogy a felújított Közművelődés Háza valóban a Vértes Agorájává, közösségi és kulturális központjává válhasson.
Az Agora program nyújtotta további lehetőségekről Bereznai Csaba Tatabánya Megyei Jogú Város alpolgármestere nyújtott tájékoztatást a kulturális szakemberek részére, kihangsúlyozva a kistérségi közös forrásszervezés lehetőségét, a szakmai képzésekben valamint a kulturális erőforrások koncentrációjában rejlő lehetőségeket.
A találkozó második felében a közös kistérségi programok szervezésének lehetőségéről, valamint azok összehangolásáról, a települések által szervezett programok átjárhatóságáról, a rendezvények megvalósításában nyújtott együttműködésről folyt az egyeztetés.
A tatabányai rendezvények kapcsán Juhász Ildikó, a Tatabánya Pont Rendezvényszervező és Turisztikai Iroda Közhasznú Nonprofit Kft. rendezvényszervező munkatársa kérte a kistérségi szakemberek együttműködését a programok közös megvalósításában.
A kistérségi összetartás eredményeként a települések sokszínű kulturális értékeit-hagyományait őrző csoportjainak műsora, kézműves szakembereinek munkája színesíthetné a tatabányai rendezvényeket.
A meghívott közművelődési szakemberek ezúton szeretnék megköszönni a vendéglátó község, Gyermely település polgármesterének, szabadidőszervező-kulturális szakemberének a találkozó lebonyolításában végzett kitartó munkájukat, a színes program összeállítását, valamint a szíves vendéglátást.
Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás
Kistérségi Kulturális Kerekasztala
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 14:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon
A Tisza Párt kormánya alatt nem lesznek illegális migránsok Magyarországon és \"aki mást állít, az hazudik és becsapja a saját szavazóit is\" - közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 08. 10:00, hétfő | Külföld
Irán rakétákat indított Izrael ellen
Irán négy rakétát indított Izrael ellen vasárnap este, az izraeli légvédelem sikeresen elfogta őket. Izraelben a polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn nem lesz tanítás és elmaradnak a tervezett érettségi vizsgák.
