
Egy igazán egyéni kezdéssel nyitott a bemutató, amit a közönség óriási lelkesedéssel fogadott, ahol is láthattuk a "mestert" munka közben. A megjelent kétszáz regisztrált vendég, Daalarna esküvői és alkalmi ruháit , Mester Zsófia sminkjeit és nem utolsó sorban Andits Katalin mesterfodrász remekbe szabott alkotásait láthatták.
A szalon filozófiája: alkotni és tökéletesen megvalósítani. A formák és színek szimbiózisa az egyénre szabva. Elengedhetetlen feltétel a magas szakmai- és technikai tudás, a szakmaszeretet, a folyamatos fejlődés, innováció. Ahogy a vendégeknek, nekünk is szükségünk van a megújulásra. Inspirációk itthonról és külföld legjobb fodrászaitól. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a haj és fejbőr ápolására. Élményt, kényeztetést kívánunk nyújtani a Kérastase – legmagasabb igényeket kielégítő szépségprogramjának keretében - vendégeink számára.
A közönség soraiban elégedett arcokat láthattunk, amint megjelentek a modellek a kifutón. Egy igazi élmény volt látni, hogy a szépre, a magas színvonalra még mindig nyitottak az emberek. A bemutatót Andits Katalin zárta egy kis beszéddel és a közönséget vendégül látta. A szalon tulajdonosa elmondta, hogy a nagy sikerre való tekintettel, jövőre tervezi a következő bemutatót.


























Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe